A környezetvédelem történetét négy nagy korszakra bonthatjuk:
A környezetvédelem előtörténete
A rádöbbenés korszaka (1960-as évek)
A környezetvédelem intézményesülésének, hivatalos elismerésének korszaka (1970-es évek)
A hatékony intézkedések, programok, nemzetközi együttműködések korszaka (1980-as évektől)

2. A rádöbbenés korszaka (1960-as évek)

A lakosság környezeti értékelésében az 1960-as évek elején következett be változás. Az első, az egész világon hatalmas megdöbbenést okozó felfedezés az volt, amikor kiderült, hogy az általánosan alkalmazott rovarirtó szerek (DDT, HCH) hosszú időn keresztül nem bomlanak le, így az élő szervezetekben (köztük az emberben is) felhalmozódnak és egészségkárosodást, súlyosabb esetben rákot okoznak.

Mivel ezek az anyagok a zsírszövetben raktározódnak, anyatejjel az anyák már a gyermeküket is mérgezik. A madarak szervezetében felhalmozódó DDT következtében a madarak vagy elpusztulnak, vagy lágy héjú és terméketlen tojásokat tojnak, így a nagy madártelepeken a költés minimálisra csökken. A DDT mellett egy másik, a Contergán-botrány is hozzájárult ahhoz, hogy a társadalom emberi tudásba vetett hite megrendüljön.

A Contergán egy terhes nők számára javasolt nyugtatószer volt, amelynek hatására azonban több mint 10.000 sérült (elsősorban végtaghiányos) gyermek született Nyugat-Eurpában. Mindezek hozzájárultak a környezetvédelmi mozgalmak megerősödéséhez.A lakosságot érintő környezeti károk gyakorisága, a károk méretének növekedése a környezetvédelmet egyre inkább belpolitikai kérdéssé tette.

Egyre világosabbá vált az is, hogy a környezetszennyezés nem áll meg az egyes országok határán. A mezőgazdasági területekre kiszórt DDT a sarki jégben, illetve a sarkkörön élő állatok zsírszövetében is kimutatható volt. Skandinávia talajának és vizeinek elsavanyosodása a nyugat- és közép-európai országok légszennyezésének következményei. Hasonló a helyzet Kanadában is, ahol az USA északi részén lévő iparvidék szennyező hatása érzékelhető. A károk így nemzetközi konfliktusokhoz vezettek. A környezetvédelem ügye így külpolitikai kérdéssé vált.

A globális veszélyek felismerése ösztönözte Aurelio Peccei olasz közgazdászt 1968-ban a Római Klub létrehozására (külön lesz szó róla). A súlyosbodó környezeti problémák tudományos vizsgálata és megfelelő cselekvési programok tudományos alapjainak kidolgozása érdekében hívta össze 1969-ben az UNESCO Párizsban a kormányközi Bioszféra Konferenciát. U Thant ENSZ főtitkár 1969-ben felhívással fordult a tagállamokhoz. Kifejtette, hogy az emberiség történetében először került olyan helyzetbe, hogy létét válság fenyegeti (a környezet válsága), amely válság alól egyetlen nemzet sem vonhatja ki magát.


3. A környezetvédelem intézményesülésének, hivatalos elismerésének korszaka (1970-es évek)

A stockholmi ENSZ Környezetvédelmi Világkonferencia, 1972
A stockholmi konferenciát hosszú előkészítő munka előzte meg. Problémát okozott, hogy míg a fejlett országok a környezeti károkat, addig a fejlődő országok az egyenlőtlen fejlődést, a szegénységet, az éhséget az alapvető egészségügyi ellátás hiányát tekintették az emberiség alapvető problémáinak. Különösen nagy ellenállást keltettek azok a nézetek, amelyek szerint a gazdasági fejlődés leállítása az egyetlen megoldás a környezeti károk csökkentésére. Ez ugyanis konzerválta volna az egyes országok között kialakult fejlődési egyenlőtlenségeket.
A konferencián végül 113 állam vett részt. Magyarország a legtöbb szocialista országgal együtt nem volt jelen (meg kell azonban jegyezni, hogy azon az ENSZ közgyűlésen, ahol a konferencia dokumentumait határozattá emelte, az összes szocialista ország megszavazta azokat).

A stockholmi konferencia célja
Az ember természeti környezetét veszélyeztető veszélyek ismertetése, azok globális jellegének bemutatása, igazgatási- jogi megoldások és intézkedések kidolgozása.

A stockholmi konferencia mérföldkövet jelentett a környezetvédelem történetében. Határozatai alapul szolgáltak az egyes országok környezetvédelmi tevékenységeinek fejlesztéséhez, környezetvédelmi szervezeti rendszerének kiépítéséhez, valamint nemzetközi környezetvédelmi szervezetek, programok, megállapodások létrehozásához. Összesen 26 irányelvet fogadtak el. Ezek közül a következők emelhetők ki:
Az embernek joga van a megfelelő minőségű környezethez.
A Föld természeti erőforrásait meg kell őrizni a jelen és a jövő nemzedékek számára. „A Földet nem őseinktől örököltük, hanem unokáinktól vettük kölcsön.”
Minden országnak joga van, hogy kiaknázza saját erőforrásait, de nem okozhat kárt más országok környezetében. (Nemzetközi konfliktusok megelőzése!)

A stockholmi konferencia eredményei
Az ENSZ Egyesült Nemzetek Környezetvédelmi Programja (UNEP) nevű szervezetének létrehozása. Központja Kenyában, Nairobiban található. A szervezet célja az ENSZ környezetvédelmi programjainak koordinálása, a világ környezetvédelmi helyzetének folyamatos figyelemmel kísérése, a tagállamok információkkal való ellátása. Ezt a feladatát az egész Földre kiterjedő környezetfigyelő rendszer kiépítésével és a tájékoztató szolgálat megteremtésével oldja meg.
Június 5-ét Környezetvédelmi Világnappá nyilvánították.
Az ENSZ szervei (UNESCO, FAO, WHO) is jelentős környezetvédelmi programokat indítottak el.
Környezetvédelem a világpolitika részévé vált: nemzetközi egyezmények
o    Londoni Egyezmény, 1972-1973 (tengervédelem)
o    Washingtoni Egyezmény, 1973 (védett állatok kereskedelme)
o    USA-SZU környezetvédelmi megállapodás, 1972
Környezetvédelmi mozgalmak fejlődése, pártokká alakulása
A 70-es évek eredményeit összefoglalva megállapítható, hogy a környezetvédelem az érdeklődés homlokterébe került, hivatalos elismerést nyert. Szinte minden ország létrehozta környezetvédelmi szerveit, és megalkotta környezetvédelmi törvényeit. A tiszta környezethez való jog számos ország alkotmányába is bekerült. Létrejöttek a környezetvédelem nemzetközi szervezetei is, több nemzetközi megállapodás is született. A néhány látványos eredmény ellenére összességében a romlási folyamatot nem sikerült megállítani!


4. A hatékony intézkedések, programok, nemzetközi együttműködések korszaka (1980-as évektől)

A 70-es években tehát nem sikerült a környezet leromlását megállítani. Súlyos üzemi balesetek is figyelmeztették a közvéleményt és a szakértőket, hogy nincs minden rendben. A következő táblázat a legsúlyosabb baleseteket foglalja össze.

 
Mikor    Hol    Mi    Hatás      
1976    Seveso (Olaszo.)    vegyiüzem robbanás    lakosság kitelepítése      
1984    Bhopal (India)    növényvédőszer-gyárból gázkiszabadulás    2.000 ember meghalt
>20.000 ember súlyosan megbetegedett (sokan megvakultak)      
1986    Bázel (Svájc)    Sandoz üzeme kigyullad    hosszú időre elszennyezte az egész Rajnát      
1986    Csernobil (SZU)    atomerőmű robbanás    35.000 ember meghalt
140.000 embert kitelepítettek
sugárszennyezés, sugárbetegségek
Európa nagy részét beszennyezte     

Mindezek miatt szükségessé vált a környezetvédelmi kutatások intenzitásának növelése és a gazdaságosan megvalósítható technológiák kidolgozása, valamint a kutatások és fejlesztések eredményei elterjesztése. A környezetszennyezés csökkentése érdekében számos nemzetközi egyezményt fogadtak el:
SO2 Egyezmény
Ózonréteg védelméről szóló egyezmények: halon és freon használatát megszűntetik
NOx Egyezmény
CO2 Egyezmény
VOC Egyezmény
Ezek az egyezmények már nemcsak „kívánságlisták”, hanem meghatározott időn belül konkrét feladatok megoldását k vetelik meg.

A 80-as évek környezetvédelmi gondolkodását meghatározta a Brundtland-bizottság (vezetőjéről, Gro Harlem Brundtlandról kapta nevét) 1983-as ún. szakértői jelentése, amelyben az ún. fenntartható fejlődés (sustainable development) feltételeinek megteremtésében látta a környezet-leromlás megállításának lehetőségét. A fenntartható fejlődés olyan fejlődés, amely a természeti készletek racionális felhasználásával úgy elégíti ki a jelen nemzedék igényeit, hogy az ne akadályozza a jövő nemzedékek képességét saját igényeik kielégítésében.



Az ENSZ Környezetvédelmi és Fejlesztési Konferenciája, Rio de Janeiro, 1992
A Brundtland-bizottság tevékenységének köszönhetően 1992-ben, a stockholmi konferencia 20. évfordulójára újabb környezetvédelmi konferenciát hívtak össze Rio de Janeiroban, ahol a fenntartható fejlődés globális kérdéseit tárgyalták meg. A konferencián 175 ország vett részt.

A riói konferencián öt dokumentum megvitatására került sor
Agenda 21 (feladatok a XXI. századra)
Föld Charta (a bioszféra jogairól szóló okmány)
A Föld biodiverzitásának megőrzéséről
Éghajlat-ellenőrzési megállapodás az atmoszféra védelméről (klímakonvenció)
Trópusi esőerdők pusztításának megállításáról

Riói Konferencia eredménye
A többéves előkészítő munka ellenére a tagállamok között olyan mértékű érdekellentétek voltak, amelyek lehetetlenné tették, hogy a konferencia céljának megfelelően, mindenki számára elfogadható, kötelező érvényű dokumentumokat fogadjanak el. Az olajtermelő országok vitatták az energiatakarékosság fontosságát, míg a trópusi országok az esőerdők védelmére vonatkozó követelmények teljesíthetőségét vitatták (faexport, mezőgazdasági termelés). Ezzel azonban megkérdőjelezték a biodiverzitásról szóló egyezményt is, hiszen a fajok fele az esőerdőkben él. Viták hátterében emellett az is állt, hogy ki milyen mértékben (anyagiakban) járuljon hozzá a globális problémák megoldásához.
A Föld Charta elfogadását akadályozta, hogy túl sok lemondást követelt volna a fejlődő országoktól és túl sok ígéretet a fejlett országok részéről. Végül kompromisszumként egy ún. Riói Nyilatkozatot fogalmaztak meg. Ebben a Nyilatkozatban 27 pontban foglalták össze a fenntartható fejlődés alapjait. A Nyilatkozat lényege, hogy a környezetvédelmi problémák csak széles körű nemzetközi összefogással, a fejlettségbeli különbségek mérséklésével, és az egyes kormányok fokozott felelősségvállalásával oldhatók meg.
A klímakonvencióhoz és a biodiverzitás-egyezményhez több mint 150 ország csatlakozott.
A nyilatkozat, a klímakonvenció és a biodiverzitás-egyezmény alapvető hibája, hogy túlságosan általános jellegűek, konkrét kötelezettséget alig tartalmaznak.

A riói konferenciát túlzott várakozás előzte meg, amit aztán csalódás követett. Nyilvánvalóvá vált, hogy az egyes országok nem készültek fel arra, hogy olyan mértékben átalakítsák egész társadalmi-gazdasági életüket, amennyire azt az eredetileg megfogalmazott követelmények megkövetelték volna. Mindezek ellenére a konferencia rendkívül jelentős volt, hiszen 10 napon keresztül a környezetvédelem a világpolitika központi kérdése volt. Ugyanilyen jelentőségű az is, hogy a nemzeti jelentések elkészítéséhez minden országban fel kellett mérni a környezet állapotát és a károk elhárításával kapcsolatos feladatokat. Ezek után a kormányok nem tehetik meg, hogy ne foglakozzanak a környezetvédelem problémájával.

A 90-es években a környezetvédelem kérdése már minden fejlett ország és nemzetközi szervezet alapvető gazdasági, társadalmi és politikai szempontjai közé tartozik.

Kiotói Konferencia, 1997
A konferencia célja a riói Éghajlatvédelmi Keretegyezmény áttekintése volt. Végre sikerült a CO2-kibocsátás csökkentésére vonatkozóan konkrét megállapodásokat kötni. Ezek szerint elvárás, hogy a tagországok a CO2 kibocsátást 2010-ig átlagosan 5,2%-kal csökkentésék.



Johannesburgi Fenntartható Fejlődés Világkonferencia, 2002
A konferencián a hangsúly a fenntarthatóság hármas feltételrendszerének (gazdasági, ökológiai és társadalmi fejlődés) globális kölcsöhatásain, követelményrendszerének meghatározásán volt. Kiemelt figyelmet fordítottak a társadalmi kérdésekre, a világon fokozódó jövedelmi egyenlőtlenségekre és azok környezeti hatásaira. A konferencia végső határozatai általános jellegűek, a korábbi konferenciák határozatainak aktualizálását jelenik.

Az Európai Unió környezetvédelmi akcióprogramjai
Az EU környezetvédelmi akcióprogramjai egyre szigorúbb követelményeket támaszt a tagállamokkal és a gazdasági szereplőkkel szemben.

Lassan, de folyamatosan végbemenő energia-, technológia- és termékváltás, a termékek és termelésük környezeti szempontból történő minősítése, a javuló infrastruktúra, a környezetvédelem megítélésének világméretű változása, a természeti értékek fokozott védelme számos területen javulási folyamatot indított el.

Kérdés azonban, hogy ez az ütem elegendő lesz-e, mert a globális problémák tekintetében a helyzet Rióhoz képest nem javult, sőt egyes vélemények szerint tovább romlott.